1. blogbejegyzés
Az Én UtamA gondolataimat szeretném megosztani veletek a Budo-ról, ahogy Én megélem, tapasztalom, gyakorlom. Kiváncsi lennék a Ti verziótokra is, kinek mit jelent a harcművészet. Csak pusztán küzdelem vagy valami sokkal több?!
A kezdetek...
A Shotokannal .83-ban egy bemutatón találkoztam egy kisvárosban ahol laktam, a következő edzésen már a gyakorlók között voltam. Az akkori időkben megszokott nagy lelkesedéssel folytak az edzések. Akkoriban szinte csak felnőttek kezdtek edzésekre járni. Olyan népszerű volt mint manapság fittness terembe járni. Mindenkit vonzott az edzések misztikus légköre, a korábban soha sem tapasztalt mozgásrendszer. Az akkori "Mesterünk" hétközben Pesten dolgozott, ott tanult az egyik legképzettebb hazai Mester dojo-jában. Hétvégén pedig megkaptuk a következő heti penzumot. Nevezhetnénk ezt a korszakot a Karate hőskorának, szerintem jellemző volt az akkori dojok többségére. Az edzések célja egyszerüen csak a gyakorlás a tanulás volt. Szerettünk volna minél jobbak lenni. Nem vonzottak a verseny eredmények, övfokozatok. Tudatlanul a BUDO-t gyakoroltuk. Szerencsénkre!
Napjainkra sajnos sokminden megváltozott de erről majd legközelebb...
Napjainkban...
Manapság rengeteg lehetőség közül választhat az aki a harcművészetek vagy a küzdősportok iránt érdeklődik. Igazolja ezt ez a honlap amit ép böngészel. Szerintem a harcművészetek nyitása a sport irányába sok mindent megváltoztatott. Ez a nyitás törvényszerű és szükséges,de az egyensúly nagyon kényes és meg kell őrizni. A verseny szemlélet miatt egyre fiatalabb korban kell kezdeni a tanulást. Sajnos sokuk kiég mire az igazi harcművészettel találkozhatna. Az idősebb korosztályt pedig nem igazán lehet bevonni, ha verseny eredményekre koncentrálunk nincs is sok esélye a dolognak. Persze vannak kivételek. De ha más megközelítésből nézzük a dolgokat az eredmény is más. Vissza kell gondolnuk az eredeti célra, motivációra. Ami napjainkban is aktuális. A harcművészet segítségével próbálj meg jobb lenni fizikai és szellemi tekintetben egyaránt. Természetesen a fizikai képességek fejlesztése egyszerűbb és könnyebb feladat. De ezen képességek fejlődése magával hozza a kedvező mentális változásokat is. DE csak akkor ha nem csak azt tanulod meg hogyan lehet az ellenfeledet leggyorsabban leütni! Ha így tekintünk a harcművészet gyakorlására bátran elkezdheted akár 40-50 éves korban is. Csak magadnak kell megfelelned, még hosszú évekig folytathatod az Utad.
Ez a bejegyzésem nagyon verseny ellenesnek tűnhet, de szerintem is szükség van rá, csak nem kell átesnünk a ló túloldalára.
Harcművészet vagy küzdősport...
A versengés a küzdelem az emberi természet szerves része. Nagyon legyszerűsítve vagy Te ettél vagy Téged ettek meg - persze ez már rég volt. Mára már nem ilyen nagy a tét, de mindennapjainkat ma is áthatja a folytonos versengés. Nincs ez máskép a harcművészet gyakorlóival sem. Csak az egyensúlyt kell szem előtt tartanunk, keskeny a határ és nagyon kényes.
Sawada sensei mondta egy alkalommal, hogy " a Budot és a sportkaratét 5 cm választja el". Ha a pusztán technikai magyarázaton kívül mélyebb értelmű magyarázatot keresünk más megvilágításba kerülnek a dolgok - szerintem. Az Én értelmezésemben azt is jelentheti a kijelentés, hogy nincs különbség a Budo gyakorlása és a verseny felkészülés között. Sajnos napjainkban ez nem így történik. Melyik versdenyző ne szeretne nyerni, melyik edző nem akar bajnokot nevelni tanítványából. A sponzorok is csak a sikeres versenyzőket támogatják, a pénz itt is diktál. A sikerekért meg is tesz mindenki minden tőle telhetőt. Az edzéseket a legkorábban el kell kezdeni, be kell kapcsolódni a verseny rendszerbe. A felkészülés során túlnyomó rész a verseny technikákat gyakorolják, nincs idő "felesleges" dolgokra. Ilyen meggondolásból feledésbe merülnek a többszáz éves hagyományok amelyek harcművészetté tették a puszta küzdelmet. A versenyzők egy bizonyos szinten specializálodnak, testi adottságaik mentális tulajdonságaik alapján. Aki eredményes katában nem feltétlenül sikeres kumitében és fordítva. Ez még egysíkúbbá teszi gyakorlást. Aztán szerencsés esetben eltelik öt - tíz sikeres év. De amikor már nincs mit megnyerni és az aktuális bajnokot egyre gyakrabban szorongatják a fiatalok - bekövetkezik a vég. Motiváció hiányában az addig aktív versenyző befejezi a gyakorlást. Szerintem saját környezetében mindenki találhat erre példát. De nincs is ezzel semmi baj, ez az élet rendje - mondhatnánk. Csak ezeknek az edzéseknek nem sok köze van a Harcművészetekhez. A versenyeredmények mindenáron való gyüjtögetése nem megfelelő hozzáállás.
Nem lehet elsődleges cél nyerő versenyekre törekvés.
